
"A rossz győzelméhez elég, ha a jók tétlenek maradnak" -hangzik a gyakran idézett örökérvényű igazság. Ha adaptálnánk ezt a mondást a mi kis helyi ügyeinkre, valahogy így szólna: a falu hanyatlásához elég, ha a jók közömbösek maradnak. A fenti gondolat jutott eszembe, amikor megtartottam életem első fogadóóráját. Abban a Művelődési Házban, ami egykoron falunk híres szülöttének, Igriczi Nagy Ferencnek a tulajdonában állt. Tőle polgári gondolkodásmódot, tisztességet és felelősségvállalást tanulhat minden utána jövő generáció. Közügyeink megvitatásával ezt a polgári gondolkodást szeretném meghonosítani.
Az első fogadóórát hagyományteremtés céljából tartottam meg. Ezt az utat járták az őseim is, akik szorosan kötődtek a faluhoz, annak közösségi életéhez, akik végül itt lettek eltemetve. Ez a családi örökség arra kötelez, hogy ennek a közösségnek hasznos tagja legyek.
Elsősorban azonban szeretnék köszönetet mondani a megjelent lakosoknak, akik érdeklődést tanúsítottak közös ügyeink után. Képviselőként vállaltam, hogy a falu lakóit meghallgatom, panaszaikat továbbítom, illetve megoldást keresek rájuk.
Köszönettel tartozom polgármesterünknek, a helyi Önkormányzatnak is, amiért biztosította részemre a helyiséget.
Igrici, 2024.12.29.

Minél többet tanulunk, annál könnyebben felismerjük, hogy milyen keveset tudunk. Számtalan nagy gondolkodó- Arisztotelésztől Szilvási Lajosig- megfogalmazta ezt az egy egyszerű alapigazságot.
Szerencsésnek érzem magam, hogy a Miskolci Egyetem hallgatójaként mindezt átélhettem. Hogy elindultam egy úton, egy olyan úton, amit korábban még nem volt módom megismerni.
Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan emberektől tanulhatok, akik időtlen tudást és sziklaszilárd értéket közvetítenek.
Szerencsésnek érzem magam, hogy teljesen új közeget ismerhetek meg, hogy része lehetek egy egészen más világnak. Hogy tudományos konferencián vehetek részt, előadhatok, kifejthetem gondolataim.
Egyszerűen szerencsés vagyok, hogy tanulhatok.
Igrici, 2024. 12.04.


Egy nemzet nagysága azzal mérhető, ahogyan az állataival bánik. Mahatma Gandhi szavai évtizedeken keresztül számunkra a megkérdőjelezhetetlen alapigazságot jelentették. Egyetlen röpke pillanatban sem kételkedünk benne. Létezik viszont egy másik erkölcsi mérce, egy másik indikátor. Egy törhetetlen morális tükör, amely kegyetlenül szembesít minket hanyagságunkkal és gyarlóságainkkal. Amiről jóval kevesebbet beszélünk. Hallgatunk róla, folyton-folyvást szőnyeg alá söpörjük. Hogyan viszonyulunk őseink hagyatékához, hogyan ápoljuk elődeink emlékét, hogyan gondozzuk sírjaikat? Hogyan tartjuk tisztán és rendben temetőinket, hogy ezáltal halottainkra méltó módon tudjunk emlékezni? Megeshet-e velünk az az az elképesztően nagy és lemoshatatlan szégyen, hogy őseink végső nyughelyét hulladéklerakónak használjuk? Igrici temetője egy "színtiszta" szeméttelep, a kicsorbult társadalmi normák torz és fájó megtestesítője. Törmelék, szemét, gaz és dudva "ékesíti" Isten kertjét. Ahol még a lelkek sem tudnak nyugodtan megpihenni. Mindezt egy közösség nézi szótlanul, ahogy halottai emlékét meggyalázzák. Egy angol filozófus örökérvényű gondolatai szerint a gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak. Közismert, hogy az ókori birodalmak bukását is a közöny, a nemtörődömség okozta. Hogy történhet meg velünk, a falu lakóival, hogy nincsenek felelősök, nincsen gazdája Isten kertjének. Isten kertje pedig némán és szótlanul segítségért "kiált". Az én "kiáltásomat" még nem hallották meg. Hiába küzdök évek óta, egyelőre nem kaptam segítséget. Arra kérem a falu lakóit, támogassanak ebben a küzdelemben, tegyünk végre rendet, hogy elődeink végső nyughelye Isten valódi kertje legyen!







Kedves Választópolgáraim! Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy az életemben ez az esemény megadatott. Elindulhatok a polgármester választáson és képviselhetem hazámat, szülőföldem lakóit és családomat. Számomra Igrici egy valódi ékszerdoboz. Ezeket a szavakat csak azok érthetik, akik velem együtt vallják, hogy "igricinek lenni több!".
